Szörnyű ötletnek nevezte Chris Sununu, New Hampshire republikánus kormányzója azt, hogy Donald Trump jövő héten be akarja jelenteni, hogy indul az elnöki székért - írja a BBC.
A vártnál lényegesen gyengébben szerepeltek a Donald Trump által személyesen szponzorált jelöltek az amerikai időközi választáson, olyannyira, hogy látványosan elkezdtek kihátrálni a volt elnök mögül korábbi támogatói. Ezzel szöges ellentétben az egyetlen ember, aki 2024-ben reálisan Trump kihívója tudna lenni a Republikánus Párton belül, Ron DeSantis floridai kormányzó, elsöprő győzelmet szerzett az általa irányított billegő államban. DeSantis fölényes győzelme miatt a politikus (ismét) országos figyelmet kapott: bár nem jelezte még, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, számos republikánus politikus és médiafelület úgy tartja, a floridai kormányzó jelölésével lényegesen nagyobb esély van arra, hogy lenyomják Joe Bident és / vagy a Demokrata Pártot a következő választáson, mintha Trump indul. De kicsoda egyáltalán Ron DeSantis és miért tartják a republikánusok egyre jobb alternatívának Trumppal szemben? Nézzük.
Még mindig nincs végleges eredmény az Egyesült Államokban arról, hogy melyik párt szerez többséget a szenátusban, ráadásul nagyon úgy néz ki, ez a verseny Georgia miatt nem is fog eldőlni december közepéig. A képviselőházban addig is pörögnek az események: nagyon úgy tűnik, hogy a Republikánus Párt többséget fog szerezni. Összességében eddig elmondható: a demokraták a vártnál jobban, a republikánusok a vártnál rosszabbul szerepeltek, Donald Trump pedig kifejezetten szorult helyzetbe került, hiszen az általa szponzorált jelöltek buktak a legnagyobbat. Közben úgy tűnik, republikánus oldalon új sztár van születőben, Ron DeSantis személyében.
Úgy tűnik, Donald Trump nem örül annak, hogy Ron DeSantis, Florida kormányzója fölényes győzelmet aratott államában.
Trump kifejezetten dühös Mehmet Oz republikánus szenátor-jelölre és annak tényére, hogy leszerepelt Pennsylvaniában. Azokra is haragszik, akik azt tanácsolták, hogy az ő jelölését támogassa, szemben Dave McCormickkal – állítja mindezt Maggie Haberman, a New York Times politikai tudósítója.
A CNN egy állítólagos Trump-tanácsadó beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy a volt elnök „dühös” és „mindenkivel ordibál,” amiért a Republikánus Párt „csalódást keltő” eredményt ért el az időközi választáson.
Igencsak úgy tűnik, hogy jelentős lesz a részvétel a ma zajló amerikai időközi választásokon, közben Joe Biden amerikai elnök Twitteren buzdította a választókat arra, hogy szavazzanak.
Jelenetős összegeket kampányoltak el az időközi választásokra készülve az amerikai nagypártok: az OpenSecrets összesítése szerint csak az öt legforróbb ütközőállam kampányára 1,3 milliárd dollár ment el.
Bombafenyegetés miatt át kellett helyezni egy szavazóhelyiséget New Orleansban, Louisiana államban – írja hatósági közlésre hivatkozva a Sky News.
Érdekes véleménycikket közölt Paul Krugman neves amerikai közgazdász a New York Times hasábjain: szerinte „komoly veszélye” van annak, hogy ha fölényes győzelmet arat a Republikánus Párt a következő választásokon, az Egyesült Államok „olyanná válik, mint Orbán Viktor Magyarországa.”
November 15-én „nagy bejelentést” tesz Donald Trump, volt amerikai elnök – írja a Bloomberg.
Rekordmagas összeggel segítették az idei amerikai időközi választáson az általuk preferált jelölteket az amerikai milliárdosok, miközben a legtöbb pénzt republikánus jelöltek kapták, a legaktívabb szponzor Soros György befektető volt, aki 128 millió dollárral segítette a Demokrata Párt kampányát – írja mindezt a CNBC.
Az amerikai választók alig 42%-a érzi csak azt, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége segíteni Ukrajnát az oroszokkal szembeni védekezésben – derül ki a Morning Consult friss felméréséből, melyet a Hill szemlézett.
Joe Biden arra kérte az Egyesült Államok számára stratégiai szövetséges Szaúd-Arábiát, hogy halasszák el a tervezett olajkitermelés-csökkentési megállapodást egy hónappal, annak érdekében, hogy az az amerikai időközi választások utánra essen, de a királyság nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek – írja az AP a szaúdi külügyminisztérium közlésére hivatkozva.
Hatalmas a feszültség a világpolitikában: Ukrajnában háború van, a kínai-amerikai viszonyok történelmi mélyponton, az egyre inkább elszigetelt Oroszország pedig Pekinghez próbál közelebb kerülni. Tajvan hovatartozása évtizedek óta érzékeny kérdés Kína számára, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke pedig épp most, egy ilyen feszült helyzetben döntött úgy, hogy történelmi látogatást tesz a de facto önálló államként működő szigetre. Pelosi pontosan tudta, hogy Peking provokatív lépésnek fogja tartani a dolgot, és a látogatás finoman szólva sem fog a világpolitikai feszültség csökkenéséhez vezetni, mégis Tajpejbe utazott. De miért vállalta be Pelosi épp most ezt az utat? Nézzük.
Beszédet tartott Joe Biden amerikai elnök a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) ünnepi gyűlésén. Azt ígérte, hogy pártja győzni fog a 2022-ben esedékes időközi választáson.
Exkluzív cikket írt hozzánk az évfordulóra Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.
Kedd este jelent meg a döntés.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.